Musk kiborult, már megint nekiment a médiának
Elon Musk Twitteren ment neki néhány vezető médiumnak. Újra. Mondjuk most van is alapja az ekézésnek.
Elon Musk Twitteren ment neki néhány vezető médiumnak. Újra. Mondjuk most van is alapja az ekézésnek.
A világ legnagyobb akkumulátoros energiatároló telepét és egy gigászi fotovoltaikus naperőművet építene fel Elon Musk az Egyesült Királyságban. A környezetvédők azonban tiltakoznak a Tesla tervezett beruházás ellen, mivel az óriási zöldfelületet borítana be, ezáltal veszélyeztetné ritka madarak és más védett állatok élőhelyét.
Bár csak pár órával a határidő lejárta előtt, de tudta teljesíteni a Tesla Elon Musk célkitűzését és legyártott egy hét alatt 5000 darabot a Model 3-ból a második negyedév utolsó hetében. Az ötezredik darab vasárnap reggel gördült le a gyártószalagról - tudta meg a Reuters a gyárban dolgozó munkásoktól.
A Tesla nem gyárt műszakonként eleget a Model 3-ból ahhoz, hogy elérje a hónap végére a heti 5000 darabos gyártást - állították a cég gyártósori dolgozói a Reutersnak.
A múlt héten jelentette be a Tesla, hogy elbocsájtja az alkalmazottai 9 százalékát. A leépítésre nem elsősorban az autógyártónál, hanem a korábban SolarCity néven működő, szolárpanelekkel foglalkozó vállalatnál kerül sor, amelyet alaposan átszabnak, miután a megrendelések nem úgy alakultak, ahogy azt a menedzsment előrejelezte.
Remek hírrel és egy képpel kedveskedett Elon Musk a Tesla rajongóinak, befektetőinek a hétvégén. Legördült ugyanis az első dual motoros Model 3 a vállalat új gyártósoráról, amely az ígéretek szerint fontos szerepet játszik majd a termelés gyors felfuttatásában.
Alkalmazottai 9%-át elbocsátja a Tesla a héten megkezdődött leépítések során - erősítette meg a cégen belülről szivárgó híreket egy mai Twitter-posztjában Elon Musk.
Kedden lezajlott a Tesla közgyűlése, amelynek végén Elon Musk természetesen megtarthatta vezető pozícióját a vállalat élén. Voltak ugyan olyan nagybefektetők, akik jelezték, szívesen leváltanák és akadt olyan is, aki a menedzsmentet struktúráját alakította volna át látványosan, de ezekre nem került sor. Sor került viszont számos olyan terv ismertetésére, amelyeket a Tesla vezetése tűzött ki elérendő célként a következő hetekre, hónapokra és évekre.
Holnap közgyűlést tart a Tesla, a részvényesek dönthetnek az igazgatóság átalakításáról. Bár van olyan befektető, aki szívesen kitenné Muskot a cégből, a többség szerint Musk nélkül nehéz elképzelni a Teslát.
Elon Musk nem viccelt, tényleg létrehoz egy értékelő oldalt, ahol az újságírókat és a híroldalakat lehet majd minősíteni hitelességük alapján. Már be is jegyezték a Pravduh.com domain nevet annak érdekében, hogy megvalósíthassák tervét.
Számos írás és bejegyzés jelent meg az elmúlt napokban a Tesla szorult helyzetével és borús kilátásaival kapcsolatban idehaza. Mások véleményét teljes mértékben tiszteltben tartva szeretném a saját gondolataimat is megosztani a témában, illetve felhívni a figyelmet néhány dologra.
Drága mulatság volt Elon Musk, a Tesla vezérének a csütörtöki elemzői konferenciahívás, és nem a telefonszámla miatt.
Elon Musk cége negyedéves számainak közzétételét követő konferenciabeszélgetés során állította, vállalatának nincs szüksége rá és nem is akar tőkeemelés útján friss forrást bevonni. Ennek ellenére a világ egyik legnagyobb hitelminősítője, a Moody's kitart korábbi álláspontja mellett és továbbra is arra számít, hogy a Tesla 2 milliárd dolláros tőkeemelést fog végrehajtani még 2018-ban.
A Tesla közzétette első negyedéves beszámolóját, amely egyrészt az elmúlt hetek céggel kapcsolatos híráramlásának összefoglalója, másrészt több érdekes információt is tartalmazott a Model 3 gyártásának felfuttatásával és előrendelésével kapcsolatban. Az, hogy a cégnek sikerült nagyobb árbevételt realizálnia és kisebb veszteséget elszenvednie, mint azt az elemzők várták, valószínűleg keveseket érdekel. Sokkal izgalmasabb, hogy Elon Musk most már nem csak Twitter-üzenetben, hanem hivatalosan is megerősítette, a harmadik és negyedik negyedévben már nyereséget termel a vállalata és pozitív lesz a cash flowja és esze ágában sincsen tőkét emelni. A beszámoló közzétételét követően Musk igyekezett megválaszolni a felmerülő kérdéseket, egy ponton viszont elszakadt nála a cérna és egy nagyon érdekes közjátékra került sor.
A Tesla Motors, Elon Musk elektromos autókat gyártó cége percenként 6500 dollárt (1,7 millió forintot) éget el, vagyis ekkora veszteséget termel - ment utána a cég adatainak a Bloomberg hírügynökség. Számításai szerint az év végén kifogyhat a likvid tartalékaiból a cég.
Ráadásul a helyszín is egyezik.
Fontos találkozóra kerül sor.
Közben kétpárti munkacsoportot jelentettek be.
Szorosan kordinál az energiaügyi és a külügyi tárca.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.